Versek 2017

1. Szegény Zsuzsi, a szelfizéskor

2. A világ

3. Nálunk is járt az ősz

Szegény Zsuzsi, a szelfizéskor

Írta Csokonai Vitéz Mihály helyett Turczi István

Estve jött a parancsolat,
fékcsikorgás, kocsi tolat,
barátja, egy rendszergazda,
belőtt séró, piros Mazda,

eljött érte; van egy kecó,
összeborulni volna jó.
Mit szólsz, édes, hoztam piát,
égetnénk a kalóriát?!

Zsuzsi szeppen, baj lesz ebből,
vérezne is egy-két sebből.
Menjünk inkább fel a hegyre,
ahhoz volna jobban kedve.

Rácsodálkozni a tájra,
telót elő, alig várja.
Néhány csók és néhány szelfi,
ez a vágya: képben lenni.

Egy pár leszünk, isten biza,
entert nyomok, semmi rizsa.
Szeretlek én, csak rád bukom.
Megoszthatod a fészbukon.

Minden férfi ugyanolyan
egyirányú tudatfolyam.
Az kell nekik, jaj, semmi más!
A többi csak fogadkozás.

Hiába volt fenn a hegyen,
elérte a veszedelem:
szegény Zsuzsi szelfi közben
megbotlott egy fagyott rögben,

s nagyot zuhant le a mélybe,
le a pokol fenekére.
Zuhanna még most is. Végleg.
Ha álmából fel nem ébred.

Szegény Zsuzsi, a szelfizéskor

A világ

Írta: Arany János helyett Turczi István

A világ egy rímlátomás.
Szavakba foglalt szép omázs.
Mindenki más húrokat penget.
Ne tegyük szóvá a csendet.

A világ egy vén lájkvadász.
Elfordul, ha nem vagy ász.
Tizenkilencre kérj lapot.
Ha elvéted, hívj papot.

Emlék-alakú a világ,
csiszolni a memóriát.
Nem szólni arról, ami fáj.
Hová lett belőlünk a táj?

A világnak nincsen arca.
Nincs, aki a fénybe tartsa.
Telik az ég feketével.
Nem bírok a sötétséggel.

Csak egy időgép a világ.
Darál a lét, meg nem bocsát.
A szó elszáll, vagy megtagad.
Egy nap az írás is elmarad.

A világ visszafelé halad.
A szíveken, szájakon lakat.
Béke, tűrés. Csöndes ámen.
Sóhajt: „Mindörökké?” Á, nem.

Ez a világ is csak ember.
Vágya annyi, mint a tenger.
Fentről nézi égi mása.
Hallatszik a zuhanása.

A világ

Nálunk is járt az ősz

Írta Ady Endre helyett Turczi István

Nálunk is járt az Ősz, bizony.
József körúton leállt a villamos.
Anyázott csendben mind, aki ott volt:
ez van, ha nincs hatos.

Ballagtam volna a metró felé,
megállított pár hőzöngő barom.
Füstösek, bunkók, durvák, részegek,
s rángatták a karom.

Elért a frász, és súgott valamit;
„Vigyék a tárcád, csak te maradj élve”!
Züm, züm: röpködtek szerte ezresek,
és elhúztak végre.

A sürgősségin fél napot vártam.
A doktor megvizsgált semmi perc alatt.
Itt járt az Ősz, és emlékül csupán
egy röntgenkép maradt.